Egy fiatal pár kérte a segítségemet, férjem ismerőse közvetítette őket hozzám.
3 alkalommal ültünk le beszélgetni.
Ott tartottak, hogy vagy külön válnak útjaik, de ebből a helyzetből elegük van. A feleség hezitált, de a férje valahogyan elérte nála, hogy beleegyezzen.
Az egyetemi csoporttársam, aki szintén mediátor csak egyetlen kérdést tett fel: Milyen volt?
Kemény menet, de elgondolkodtató.
Volt vádaskodás, számonkérés, a másik hibáinak oldalszámra való felsorolása.
Volt sírás, veszekedés, elhangoztak csúnya szavak. Olyan bizalmas és eddig elfojtott információk, történetek röppentek a levegőbe, melyek kimondására csak most került sor. Aztán volt néhány perces csend, amikor láthatóan ledöbbentek önmaguktól vagy a másiktól hallottakon. Aztán a veszekedés átalakult vitává (2. alkalom 5. óra), elhangzottak a vágyak, kérések, eddig ki nem mondott vágyak és kívánságok, melyekről azt gondolták, hogy a másiknak tudnia kellene, DE nem tudja.
Na tessék, 6 óra alatt magyarosan fogalmazva kiborították a bilit, felkavarták több év sérelmét, jól elraktározott tüskés mondatait, „megjelentek” a barátnők, barátok, közeli hozzátartozók, akik részt vettek az életükben.
És ekkor „megtörtént a csoda”, mondta később a feleség, és bólogatott rá a férje.
Elhangzott négy mondat:
- „Abban reménykedtem, hogy magadtól is ki fogod találni, hiszen ismersz.”
- „Nem vagyok gondolatolvasó, nem látok a fejedbe, csak azt látom, hogy már megint haragszol valamiért.”
- y együtt maradnak (mert szeretik egymást, de..), vagy külön válnak útjaik, de ebből a helyzetből elegük van. A feleség hezitált, de férje valahogyan elérte nála, hogy beleegyezzen.
Az egyetemi csoporttársam, aki szintén mediátor csak egyetlen kérdést tett fel: Milyen volt?
Kemény menet, de elgondolkodtató.
Volt vádaskodás, számonkérés, a másik hibáinak oldalszámra való felsorolása. Volt sírás, veszekedés, elhangzottak csúnya szavak. Olyan bizalmas és eddig elfojtott információk, történetek röppentek a levegőbe, melyek kimondására csak most és itt került sor. Aztán volt néhány perces csend, amikor láthatóan ledöbbentek önmaguktól vagy a másiktól hallottakon. Aztán a veszekedés átalakult vitává (2. alkalom 5. óra), elhangzottak a vágyak, kérések, eddig ki nem mondott vágyak és kívánságok, melyekről azt gondolták, hogy a másiknak tudnia kellene, DE nem tudta.
Na tessék. 6 óra alatt magyarosan fogalmazva kiborították a bilit, felkavarták több év sérelmét, jól elraktározott tüskés mondatait, „megjelentek” a barátnők, barátok, közeli hozzátartozók, akik részt vettek az életükben.
És ekkor „megtörtént a csoda”, mondta később a feleség, és bólogatott rá a férje.
Elhangzott négy mondat:
Abban reménykedtem, hogy magadtól is ki fogod találni, hiszen ismersz.
2. Nem vagyok gondolatolvasó, nem látok a fejedbe, csak azt látom, hogy már megint haragszol valamiért.
3. Tudom, hogy nem vagy gondolatolvasó, csak szerettem volna, ha….
4. Csak mondanod kellett volna és megteszem.
Pedig nem volt itt semmi féle „csoda”, csupán kimondtak önmaguk és a másik felé sajátos varázsmondatokat, melyek beindítottak náluk egy más fajta BESZÉLGETÉST.
A „csoda” csak akkor robban be, ha a tüskéket egyenként kihúztuk, megnéztük, megrágtuk, megmutattuk és letettük kettőnk közé.
Ezt tudom magamról, de ez majd egy másik történet „Tudom, hogy nem vagy gondolatolvasó, csak szerettem volna, ha…….” - „Csak mondanod kellett volna és megteszemCsak”Csak mondanod kellett volna, és megteszem.”
Pedig nem volt semmiféle „csoda”, csupán kimondtak önmaguk és a másik felé sajátos varázsmondatokat, melyek beindítottak náluk egy más fajta BESZÉLGETÉST.
A „csoda” csak akkor robban be, ha a tüskéket egyenként kihúztuk, megnéztük, megrágtuk, megmutattuk és letettük kettőnk közé.
Ezt tudom magamról, de ez majd egy másik történet lesz.