Vélemények

B.Márta 39 éves

Anya és lánya között ajánlotta fel Zsuzsa a közvetítést, mert nagyon sok vitánk van és a három gyerek mellett ez nagyon fárasztó. A 4. osztályos lányom elég furcsán viselkedett eleinte, nem akarta elmondani, hogy mi baja van, aztán a kérdésekre egyszer csak kitört belőle. Olyan sok apróságot sorolt fel, hogy csak kapkodtam a fejem, de Zsuzsa nem engedte meg, hogy megszólaljak, csak amikor a lányom sírni kezdett és azt mondta, hogy Én rossz vagyok. Borzasztó volt hallgatni őt és látni, ahogy összegömbölyödve ül és rám sem néz miközben ömlik belőle az a sok érzelem.

Szinte elképzelhetetlen volt számomra, hogy milyen apró dolgok miatt volt rossz a kapcsolatunk.

Eljutottunk egy nagyon-nagyon hosszú beszélgetés után, hogy szerződést kötöttünk, hogyan fogunk egymással a jövőben viselkedni. A lányom kihúzta magát amikor aláírta és boldogan ölelte meg a saját példányát. Bekeretezzük? kérdezte, és én rábólintottam.

Készítettünk neki keretet és kitettük szoba falára. Van amikor rámutatok és erre az én makacs lányom elmosolyodik és azt mondja: jól van na, és már csinálja is. De volt már rá példa, hogy engem rángatott oda, hogy nézzem meg, mi van oda írva….. Másként beszél velem a lányom.

Én is más lettem. Köszönöm.

Anita, 41 éves

2015-ben a párkapcsolatomban beállt egy stagnálás, pontosabban fogalmazva, együtt éltünk a párommal, de mintha nem egy nyelven beszélnénk.

Ő is egy más nyelvet, meg én is.

Ekkor hallottam a mediációról. Utána olvastam és megkerestem problémámmal Kóder Zsuzsát.

Ő elmondta, hogyan is zajlik egy ilyen „beszélgetés”.

Megbeszéltem a párommal és végig csináltuk, 3 alkalomra volt szükségünk.

A „beszélgetések” végére megértettük egymás szókincsét, és azt, hogy mi zajlik a másikban, illetve ki mit vár el a másiktól.

Rájöttünk, hogy együtt már nem tudunk továbbmenni az úton, de barátként ott leszünk egymásnak, hisz az együtt töltött időben nagyon sokat adtunk és kaptunk a másiktól.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, nem csak a mediációt, de a mediátort is.

Nekem nagyon sokat segített a mediáció.

Megtanultam másként kommunikálni az emberekkel és odafigyelni, hogy a másik ember mit is szeretne elmondani a szavaival.

Hisz minden ember szókincse más és más. nem ugyanazt a szót használjuk arra, amit el szeretnénk mondani, ugyanazt akarjuk kifejezni: pl.: burgonya = krumpli, szeretlek = jó veled, hiányzol = látni szeretnélek, beszéljünk = vitázzunk.

Ugye milyen szép nyelv ez a magyar?

Na ezért kell megtanulnunk használni, mert ez által jobban megértjük a másik embert, hisz az emberi kapcsolatok alapja a beszéd, a beszélgetés.

Még egyszer köszönöm a segítségét Kedves Zsuzsa, és további sok sikert kívánok a munkájához. Remélem a mediációval sok embernek fog tudni segíteni úgy, ahogy nekem (nekünk) tette.

Beatrix, 35 éves

Válási mediáció miatt kerestük fel Zsuzsát. Szakértelme, higgadt magabiztossága és az a szeretetteljes légkör, amit teremtett, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megállapodásra jutottunk és ezt írásba is foglaltuk. Mindez lerövidítette és megkönnyítette a bírósági eljárást. Azt a célt, amit kitűztünk magunk elé, hogy egymás tisztelve, közös gyermekünk érdekeit szem előtt tartva váljunk el, az ő segítségével tudtuk megvalósítani.

Köszönünk mindent, még egyszer!

K. István (50 éves)

Második házasságomban élek tőlem jóval fiatalabb feleségemmel és van egy közös 8 éves kisfiúnk. A feleségem megcsalt ezért válni akartam, de ő mindent vinni akart.

Gyorsan véget akartam vetni ennek az egésznek, de az ügyvéd szerint a válás hosszú menet lesz. A barátom közlekedési baleset miatt már volt mediátornál, ő ajánlotta, hogy próbálkozzak ott.

3 hónap alatt megtanultunk nem barátként, inkább emberként beszélni egymással. Mivel bíróságon váltam el, így van összehasonlítási alapom. Ez teljesen más, hagyott minket beszélni, azt mondhattam el, amit csak akartam. Néhány dolgot sikerült tisztázni az anyagiakról és a gyerekünkkel kapcsolatban,  ezt le is diktáltuk neki a megállapodásba, amit visszünk a bíróságra,  de vannak olyan kérdések, amihez a bíróság döntése hiányzik. A válóperre már megállapodással megyünk, úgy tűnik nincs szükségünk ügyvédre. Rövid idő alatt (3 hónap és 4 alkalom) nagyon is megfizethető áron pontot tettünk az ügy végére és a kisfiammal is úgy tartom a kapcsolatot, ahogy az előző házasságban szerettem volna, de nem sikerült.

T. Krisztina 46 éves

20 éve élek házasságban. 2-3 éve megromlott a házasságunk a férjemmel, ezért el akartam válni, de as férjem nem akart. Nem tudtuk megbeszélni, hogy mi van velünk. Vagy hallgattunk nagyokat, vagy veszekedtünk.

A gyerekek féltek, hogy mi lesz velünk, a nagyobbik egy közösségi oldalon olvasott erről.

Két és fél hónapig tartott, teljesen más mint a bírósági tárgyalás, a barátnőm elvált, így tudom. Kiderült, hogy hol rontottuk el, kimondtuk azt ami fájt.

Mára már nem akarok elválni, megtanultam beszélni a férjemmel, ő meg meghallgat. Köszönöm.

H. Ágnes  (25 éves)

Édesanyámmal állandó a konfliktusunk már évek óta, teljesen mások a nézetei, nem ért meg, állandóan veszekszünk. Olyan jó lenne, ha nem veszekednénk, hanem beszélgetnénk, mint más családnál. Szeretem anyát.

Az interneten találtam rá a mediációra facebookozás közben, eddig még csak nem is hallottam róla.

Anyát nagyon nehéz volt rávenni, végül a közvetítő beszélt vele telefonon. Anya nem akart a családi dolgokról idegen előtt beszélni, de végül elértem, hogy eljöjjön. Késő délutánonként találkoztunk, mert dolgozunk. A 4 hónapot majdnem teljesen kitöltöttük. Soha nem beszéltem még így az anyukámmal, és ő sem velem. Sírtunk és nevettünk, volt ott minden, egyszer még fel is álltunk, hogy ennyi volt. Lényeg az, hogy több alkalommal találkoztunk a mediátorral, aki nem mondta meg, hogy mit és hogyan csináljak, amit mások megtettek, hanem „csak” kérdezett. Anya is ledöbbent néha azon amit mondtam. A végére sok mindenben megértettem anyát, a viselkedését. Megértettük mind a ketten, hogy ha BESZÉLGETÜNK, akkor nem lesz megint ilyen szakadék. Köszönöm neked!

K.Péter (37 éves)

Multi cégnél dolgozom, nincs felesleges időm. Én úgy gondolom boldogan élünk a családommal, mindent megteremtek nekik, csak keveset vagyok velük. A feleségem szólt, hogy elege van, hiányzom. A viták vezsekedések egyre gyakoribbak lettek, és én nem értettem, hogy most mi baja van.

Meglepődtem, amikor egy kinyomtatott oldalt találtam a laptopomon egy nagy kérdőjellel, ami erről az új módszerről szólt. Több alkalommal szóba hozta, végül döntenem kellett: válás vagy ez.

Hétvégén találkoztunk, elképesztő volt hallani a feleségemet, olyanokat mondott vagy kérdezett tőlem, amire gondolni sem mertem addig. 2 hónap alatt olyanokat beszéltünk meg, amiről nem gondoltam, hogy ezt meg kell beszélni, hiszen triviális. Kiderült, hogy a jó anyagi helyzetünkhöz tartozó sok távollétet már nem fogadja el a családom. Most azon dolgozom, hogy több időm legyen rájuk úgy, hogy az állásomat nem adom fel. Nem könnyű, de a szerető és kitartó feleségemmel együtt szervezzük a családi programokat.

M- Gábor (52 éves) 

Családi mediációban vettem részt a nejemmel. Több alkalommal beszélgettünk. Olyan kérdések hangoztak el, melyek a hétköznapokban még csak eszünkbe sem jutna. Részmegállapodás született, azonban a nejemmel tovább dolgozunk a kapcsolatunkon azzal a kommunikációval, amelybe Zsuzsa közreműködésével kóstoltunk bele. Köszönöm a pártatlan hozzáállását, a szakmaiságot, a sok visszajelzést, elismerést, amely számomra meglepő volt.